2011. április 16., szombat

Vettel: A Q2-ben én is hibáztam

A Red Bull Racing versenyzője, Sebastian Vettel továbbra is verhetetlen a kínai pályán: azt követően, hogy mindhárom szabadedzést megnyerte, az időmérőn is a címvédő bizonyult a leggyorsabbnak. A német pilóta a kvalifikáció után elárulta, hogy a Q2 után nem volt biztos abban, hogy idén harmadik alkalommal is az első helyre sorakozhat fel a rajtrácson.

"Nagyon boldog vagyok, hogy ismét sikerült megszerezni az első rajtkockát. Ez az egész nem volt olyan egyszerű, mint egyesek gondolják. A Q2-ben nem volt minden tökéletes, ugyanis hibáztam a gyors köröm során, de azért bíztam benne, hogy a Q3-ban minden rendben lesz" – kezdte az értékelést Vettel.

"Jól dolgozunk, de valójában csak a holnapi nap számít, a pontokat ugyanis vasárnap osztják. Pénteken a hosszabb etapok során egész jól ment az autó, ami kedvezhet nekünk. Elbízni azonban nem akarjuk magunkat, hiszen holnap új nap virrad ránk, ahol bármi megtörténhet. Egyelőre minden rendben, az első rajthely révén kedvező pozícióban vagyok. Remélem, hogy a KERS működik a rajtnál és meg tudom őrizni az első helyemet" – tette hozzá a bajnoki tabella éllovasa.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése