Christian Horner, a Red Bull-Racing csapatfőnöke Ausztráliához és Malajziához hasonlóan el van ájulva Sebastian Vettel teljesítményétől.
Horner nagyon csalódott amiatt, hogy egy rossz taktikai döntésnek köszönhetően Mark Webber már a Q1-ben búcsúzni kényszerült.
Christian Horner
Számunkra ez egy nagyon felemás időmérő edzés volt, mivel az egyik versenyzőnk, nevezetesen Sebastian Vettel ott van az első helyen, addig Mark Webber már a Q1-ben búcsúzott.
Sebastian valami elképesztően fantasztikus első kört futott a Q3-ban és csak nehezen találtuk a szavakat rá. Nem nyugodhattunk meg, mivel Lewis Hamilton akkor még nem volt kint a pályán, ezért biztonsági okokból Sebastian ismét kihajtott a bokszból. A végén kiderült, hogy tartalékolhat, ezért különösen elégedettek lehetünk.
Mark sajnos egy szörnyű napon van túl. Nagyon szerencsétlen volt és sajnáljuk azt, ami vele történt. Délelőtt egy elektronikai probléma hátráltatta, ami miatt hátrányba került az időmérő edzésen.
A Q1-ben az utolsó körében sajnos nem melegedtek fel igazán a gumik az autóján és emiatt kiesett. Úgy gondoltuk, hogy ezzel a keverékkel is ott tudunk lenni vele a Q2-ben, de sajnos nem sikerült, noha délelőtt a harmadik szabadedzésen minden jel arra mutatott, hogy meg lehet ezt csinálni. De biztos vagyok abban, hogy a versenyen sokkal jobban fognak alakulni a dolgai és keményen küzdünk azért, hogy a KERS-e készen álljon a versenyre.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése