2011. április 16., szombat

Buttonnak túl sok volt Vettel tempója

Jenson Button a kínai versenyhétvége időmérőjét követően elismerte, hogy Sebastian Vettel átkozottul gyors kvalifikációs tempója minden arra vonatkozó reményét megsemmisítette, hogy a Q3-ban a pole pozíciórt harcolhasson.

A 2009-es világbajnok – aki a vasárnapi futamnak a második helyről vághat neki – az időmérőt követően elárulta, hogy a Q2-ben mutatott erős köridejét követően abban bizakodott, hogy a pole pozícióért is felveheti majd a harcot, reménye azonban szertefoszlott, amikor két szett lágyabb Pirelli keverék használatát követően sem tudott fél másodpercnél közelebb kerülni Sebastian Vettelhez.

„A pillanat hevében mindig reméled, hogy lehetséges” – nyilatkozta Button. „Sebastian és a Red Bull tempója fenomenális volt a Q3-ban.A Q2-ben úgy tűnt, lehetséges, ezért volt, hogy a Q3-ban két szett gumival is megpróbálkoztam, azután azonban láttam Seb idejét és megértettem, hogy a második helyért harcolunk.”

„Meglehetősen jó nap volt ez a számunkra, tegnap nem gondoltam, hogy tökéletes lesz a balanszunk, nem a legjobbat hoztuk ki belőle” – folytatta a 31 éves versenyző. „Ma elvégeztünk néhány jó módosítást, különösen az éjszaka folyamán, az autó pedig egyenlegesebb volt, így azt gondolom, hogy ma mindent kihoztunk belőle, amit csak tudtunk.”

„Nem tudjuk, hogy Vettel tempója a versenyen is hasonló lesz-e. Ha egy másodperccel gyorsabb, akkor nem lehetséges felvenni vele a versenyt, ha négy tizeddel gyorsabb, és van KERS-ünk, akkor lehetséges; majd meglátjuk, hol állunk holnap.”

„Ha a rajtról beszélünk, csak egy rövid szakasz van az egyes kanyar előtt, így még ha nem is KERS-szel megy – szerintem azonban biztos, hogy azzal fog – a verseny folyamán, akkor is nagyon gyors. Nézzük meg Malajziát, a verseny nagy részében nem használta, a tempója azonban még így is nagyon jó volt.”

Button ezt követően elmondta, hogy míg a Red Bull és a McLaren közötti teljesítménybeli különbség úgy tűnik, elég nagy maradt, mégis biztos abban, hogy a McLaren ezt be tudja annyira hozni, hogy a szezon további részében felvehessék a harcot az RBR-rel.

„Jobb pozícióban vagyunk ahhoz, hogy felvehessük a harcot a Red Bullokkal. Ez egy olyan csapat, amely soha nem adja fel, rengeteg bajnokságért harcolt, megvannak az erőforrásai valamint az a munkaerő, hogy igazán küzdhessünk érte. Mindent meg fognak tenni, hogy inkább hamarabb érjük utol az RBR-t, mint később.”

„12 éve versenyzek az F1-ben, és elég gyakran egyvalaki volt elöl, aki általában vöröset viselt. Az F1 egy nagyon versenyképes sport, az utóbbi öt évben mindig más volt a bajnok – ez nem elszomorító, mivel csapatként dolgoztok, csapatként győztök vagy veszítetek.”

„Többet kell kihoznunk az autóból és fel kell vennünk a harcot a Red Bull-lal. Ez azonban még csak három verseny, és 17 van hátra.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése