Sebastian Vettel, a Red Bull-Racing német világbajnoka egyelőre nem gondol arra, hogy mi lesz idén Bahrainnel a Formula-1-ben. Vettel nem alkot véleményt a jelenlegi helyzetről, szerinte a helyes döntést fogják meghozni az illetékesek. Pillanatnyilag ott tartunk, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) megkérte Bernie Ecclestone-t arra, hogy szükség esetén módosítsa a 2011-es naptárat, magyarán kihúzhatja az október 30-ikán beütemezett Bahraini Nagydíjat. Ez valószínűleg meg fog történni, miután Ecclestone legutóbb úgy nyilatkozott, hogy nem fognak idén Bahrainben versenyezni. A Formula-1-es Csapatok Érdekvédelmi Szövetsége (FOTA) ellenzi az októberi futamot Bahrainben, ami újabb nyomást jelenthet a döntést illetően. Sebastian Vettel nem aggódik emiatt. „Egyelőre semmi sincs eldöntve, ezért nem is érdemes rajta gondolkodnia vagy aggódni miatta. És különben is, a megfelelő emberek fogják meghozni a végleges döntést.” – mondta Sebastian Vettel. „Mi, versenyzőnk nem igazán tudunk ehhez mit hozzászólni. A munkánk az, hogy versenyezzünk, és ezt fogjuk tenni továbbra is. Megbízunk a csapatunkban és a döntéshozókban.” „A logisztikai nehézségek leginkább a szerelőkre hatnak, és gondolnunk kell rájuk. Ők azok, akik egész évben folyamatosan robotolnak.” |
2011. június 9., csütörtök
Vettel nem aggódik Bahrain miatt
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése