A Nemzetközi Automobil Szövetség a Brit Nagydíjtól kezdve korlátozza a kipufogó-diffúzor rendszer használatát, de már a hétvégi valenciai futamon is életbe lép egy fontos korlátozás: az időmérő és a verseny között nem szabad módosítani a motorvezérlés beállításait. A McLaren-Mercedes versenyzője, Jenson Button korábban azt állította, hogy a Red Bull Racing a motorvezérléssel történő variálással hatalmas előnyre tud szert tenni az időmérőn a vetélytársaival szemben. A szakértők szerint a hétvégén kiderül, hogy a brit pilótának igaza volt-e. Arról, hogy a Silverstone-ban életbe lépő szabályok mennyiben befolyásolják az erőviszonyokat, egyelőre csak találgatnak, a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko azonban nem aggódik amiatt, hogy tartósan vissza fognak esni. "A legjobb szakemberek dolgoznak nálunk, így van már tervünk arra, hogy technikailag hogyan fogjuk kompenzálni ezt. Ez fontos lesz a gyorsaság és a megbízhatóság szempontjából is." Arra a kérdésre, hogy ki profitál az új szabályból, a szakember a ServusTV-nek adott interjúban azt felelte: "Egyértelműen a Ferrari. A McLarent hasonlóan érinti majd, mint minket. Ők jól másolták le a mi rendszerünket. A Renault lesz a legnagyobb vesztes, mert ők erre alapoztak az autóépítés során. A vetélytársaknak viszont csalódást kell okoznom, mert új szabály nem fog minket olyan jelentősen hátráltatni, mint szeretnék." |
2011. június 21., kedd
Red Bull: A vetélytársak csalódni fognak
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése