2011. június 18., szombat

Heidfeld szerint Vettel miatt egyoldalú a bajnokság

Nick Heidfeld, a Lotus Renault GP Team német versenyzője úgy véli, hogy honfitársa dominanciája miatt egyoldalú a 2011-es bajnokság.

Nick első ízben a legutóbbi kanadai versenyéről beszélt.

Nick Heidfeld

Azt gondolom, hogy Kanadában egyszerűen rossz szerencsém volt. Ezt most magam mögött hagytam, de nehéz tudni azt, hogy másképp is lehetett volna. Amikor az eset megtörtént, és Kamui Kobayashi mögött voltam, hirtelen lelassult. Nem tudtam elkerülni az ütközést és belementem az autójába. Az első szárnyam leszakadt, és sajnos ez a versenyem végét jelentette. Ezek a dolgok időről időre megtörténnek, és csak egy szerencsétlen esetről beszélhetünk, amikor erős pozícióban voltunk ahhoz, hogy egy nagyon jó eredményért harcoljunk.

Összességében ez egy egyértelműen pozitív hétvége volt számunkra, főleg ha megnézzük, hogy miként is alakult számunkra a verseny Monacóban. Jó lépést jelentett előre, hogy az első 10-ben mindkét autónk ott tudott lenni, és Vitaly (Petrov) pontokat szerzett a csapatnak. Mielőtt kiestem volna a versenyből, nagyon jól mentem. Fontos volt a csapat számára, hogy megértsen néhány problémát, melyekkel Monacóban találkoztunk, és azt gondolom, világosan bizonyítottuk, hogy pontosan ezt tettük. Most már tudjuk, hogy milyen irányba kell elindulnunk, és Monacóba, valamint Montreal között nyilvánvalóak a változtatások. Ezek a dolgok nem varázsütésre változnak meg egyik napról a másikra, de jó munkát végeztünk az elemzések során, hogy hol is kell javítanunk. Ezen kívül a csapat helyes döntéseket hozott a bokszutca falánál, mely lehetővé tette számunkra, hogy erős helyzetben legyünk a harcot illetően.

Most Valencia következik, mely egy utcai pálya, de más, mint Monaco és Kanada, ami inkább egy nagy sebességű utcai aszfaltcsík. Ez egy más típusú pálya, gyorsabb, mint Monaco, de lassabb, mint Kanada. Azt gondolom, hogy a beállításokat illetően egy alacsonyabb leszorító erőre lesz szükségünk, mint amivel Montrealban versenyeztünk. Valencia viszonylag egy friss verseny a naptárban, de voltam már ott és majd meglátjuk, hogy mi lesz.

A célunk elsősorban az lesz, hogy a maximumot hozzuk ki az autóból. Biztos vagyok benne, hogy képesek leszünk egy erősebb eredményért harcolni.

Az eddig lezajlott versenyek felemás érzelmeket keltenek bennem. Egyrészt jó, másrészt nem. A versenyek az előzések és a kiszámíthatatlanság szempontjából nagyon izgalmasak, így ebben az értelemben a sport látványosabb. Azonban, ha megnézzük azt, hogy Sebastian Vettel mennyi ponttal vezet az egyéni versenyben, akkor sok harcot nem láthatunk ezért a helyért.

Ebben a tekintetben a dolgok elég egyoldalúak. De ez nagyon gyorsan megváltozhat, és érdekes lesz látni azt, hogy mi történik majd, ha a kipufogó rendszert érintő szabályok módosulnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése