Bernie Ecclestone, a Formula-1 kereskedelmi jogait birtokló brit milliárdos most arra számít, hogy törölni fogják a 2011-es Bahraini Nagydíjat a naptárból. Ecclestone nem lát sok esélyt arra, hogy idén a mezőny Bahrainben versenyezzen. Bernie Ecclestone eleinte nagyon bizakodó volt az idei sivatagi futam megrendezését illetően, ám a brit milliárdos egyre szkeptikusabb. Ecclestone igennel szavazott az FIA Világ Motor Sport Tanácsának (WMSC) legutóbbi ülésén az idei Bahraini Nagydíj megrendezését illetően, de most a Formula-1 kereskedelmi jogait birtokló brit milliárdosnak erős kétségei vannak azt illetően, hogy a mezőny idén képes lesz Bahrainben versenyezni. Az FIA egyértelművé tette, hogy továbbra is figyelemmel fogják követni az országban történteket és adott esetben készek törölni a naptárból a helyszínt. Jean Todt, az FIA elnöke szerint minden békés és biztonságos Bahrainben, de a jelentések nem erről szólnak. A kormány tagadja, hogy tüntetések és erőszakos összecsapások lennének Bahrainben, míg az aktivisták azzal fenyegetőznek, hogy a futam napjára egy hatalmas tüntetést fognak szervezni, amit el is neveztek a "Harag Napjának." Az FIA korábbi elnöke, Max Mosley finoman szólva sem tartja jó döntésnek azt, hogy Bahrain zöld utat kapott. A Formula-1-es Csapatok Érdekvédelmi Szövetsége (FOTA) egy, az FIA, a FOM és a verseny szervezői felé megfogalmazott levelében tette egyértelművé, hogy október 30-ikán nem akarnak Bahrainben versenyezni és kérvényezték az Indiai Nagydíj eredeti időpontjának visszaállítását, mely jelen állás szerint az utolsó futam lenne az idei naptárban. Ecclestone, aki ezen a héten úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy a legjobb megoldás az lenne, ha Bahrain rendezné meg az utolsó futamot a 2011-es kiírásban, igencsak szkeptikus lett. „Remélhetőleg béke és nyugalom lesz Bahrainben, és a jövőben visszatérhetünk oda.” – mondta Bernie Ecclestone, aki szerint jelen pillanatban nem ez a helyzet. „A menetrendet nem lehet átütemezni a résztvevők beleegyezése nélkül.” Bernie most arra számít, hogy a Bahraini Nagydíjat törölni fogják a naptárból. |
2011. június 8., szerda
Ecclestone: Valószínűleg törölni fogják a 2011-es Bahraini Nagydíjat
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése