A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Jean Todt egyértelművé tette, hogy továbbra is figyelemmel követik a Bahrainben történteket és adott esetben készek törölni a hétvégét a naptárból. Bahrain helye nem biztos a naptárban. Bahrain idén eredetileg, mint évadnyitó nagydíj szerepelt volna a Formula-1-ben, ám a véres és halálos politikai tüntetések miatt a helyszín ideiglenesen kikerült a naptárból. Az FIA Világ Motor Sport Tanácsa (WMSC) legutóbb Barcelonában ülésezett az elmúlt héten és pénteken a határidő lejárta után úgy döntött, zöld utat ad Bahrainnek az idei szezonban. Tette ezt a szövetség mindazok ellenére, hogy a jelentések szerint Bahrainben továbbra sem biztonságos a helyzet és vasárnap is összecsapások zajlottak egy, a fővároshoz közeli faluban. A Formula-1-es Csapatok Érdekvédelmi Szövetsége (FOTA) és a Formula-1-es Versenyzők Érdekvédelmi Szövetsége (GPDA) a hivatalos döntés után megerősítette, összeülnek és megvitatják a helyzetet. A mezőny nagy része bojkottra készül és a szövetségen, valamint Bernie Ecclestone-on kívül nagyon kevesen támogatják az idei futam megrendezését, mely október 30-ikára került át, így az Indiai Nagydíj zárja az évet, feltehetőleg december első vagy második hetében. Jean Todt, az FIA elnöke a BBC-nek adott interjújában elmondta, továbbra is figyelemmel fogják követni a Bahrainben történteket, és, ha úgy érzik, kockázatot jelent az országba utaznia az F1-nek, akkor készek törölni a helyszínt a naptárból. Annak ellenére, hogy többek között a Red Bull csapat is bojkottra szólítja fel a sportot, Todt szerint most minden biztonságos Bahrainben, miután több tisztviselő is megbizonyosodott erről. A kormány továbbra is tagadja az összecsapásokat. |
2011. június 7., kedd
Az FIA törölheti Bahraint a naptárból
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése