Sebastian Vettel, a Red Bull-Racing német világbajnoka meglepődött, amikor mindkét Ferrarit lekörözte a versenyen. Vettel nem érti, hogy mi történhetett a Ferrarival. Fernando Alonso a 4. rajtkockáról kezdte meg a 2011-es Spanyol Nagydíjat. Alonso mindenkit, talán még saját magát is meglepte, amikor a startot követően az élre állt a 150°Italiával. A kétszeres spanyol világbajnok kihasználta a szélárnyékot és élete egyik legjobb rajtját mutatta be. A közönség megőrült és a spanyolok önkívületi állapotban ünnepeltek. Alonso az első etapban végig vezette a versenyt, hősiesen küzdve a Red Bull és a McLaren csapattal, majd az első kiállások után fokozatosan visszaesett és a végén még kört is kapott. „Meglepett, mert Fernando remek rajtot vett és sokáig vezette a versenyt. Az első kiállások után sikerült őt megelőznöm, de arra nem számítottam, hogy mindkét Ferrarit le fogjuk körözni.” – mondta Sebastian Vettel. „Nem tudom, hogy miért esett ennyire vissza a Ferrari teljesítménye. Hirtelen nagy lett a különbség köztünk. De nyilvánvalóan nem ezzel foglalkoztam, mivel akkor Lewis már keményen támadott.” – tette hozzá Vettel. |
2011. május 23., hétfő
Vettel: Meglepett a Ferrari visszaesése
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése