2011. május 22., vasárnap

Domenicali: Vettel a Ferrarinál?

A Scuderia Ferrari csapatfőnöke nem tartja lehetetlennek, hogy a közeljövőben Sebastian Vettel Maranellóba költözzön.

Stefano számára 2010 világbajnoka a három legjobb pilóta között szerepel a mezőnyben.

Sebastian Vettel nem titkolt álma, hogy egy nap a Ferrari pilótája legyen. A fiatal német pilóta 2014 év végéig rendelkezik érvényes szerződéssel a Red Bull csapatnál, de a tulajdonos, Dietrich Mateschitz elmondta, Seb bármikor távozhat.

Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke legutóbb Lewis Hamilton udvarán udvarolgatott, most pedig Vettel lett a célpont.

„Sebastian egy nagyszerű versenyző, aki tavaly megnyerte a világbajnokságot. A Ferrarinál mindkét versenyzőnek szerződése van, de soha ne mondd, hogy soha.” – mondta Stefano Domenicali.

„Sebastian számomra a három legjobb versenyző között van.” – tette hozzá az olasz, aki Vettel mellett Hamilton-t és Alonso-t tartja a legjobbnak.

Felipe Massa szerződése 2012 év végéig, addig Alonso kontraktusa 2016 év végéig szól a Ferrarinál.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése