A Formula-1-ben szereplő csapatok nem indítanak háborút a Red Bull-Racing ellen a szövetségnek keresztül.
A riválisok azonban nem veszik le a szemüket a Renault motorral hajtott versenygépről.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) egyértelműen kijelentette, hogy a Red Bull 2011-es évre tervezett autója legális, minden előírásnak megfelel és az összes tesztet sikeresen teljesítette.
A címvédő osztrák gárda nem érti az állandó támadásokat és a lehető leghamarabb rövidre zárná az autója körül kialakult vitát.
A csapatok nem támadják a „bikákat”, de a háttérből továbbra is figyelni fognak.
„Nekünk egy másik szárnykérdést kellett rendeznünk Ausztrália után, így nem tudtunk a Red Bull első légterelőjére koncentrálni. A Red Bull autóját ellenőrizték, és, ha az FIA legálisnak minősítette, akkor rendben van. Természetesen rajta tartjuk a szemünket, és a Red Bull ezt tudja, de úgy gondolom, hogy nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a saját autónkra, minthogy más autójával foglalkozzunk többet.” – mondta Monisha Kaltenborn, a Sauber F1 Team ügyvezető igazgatója.
„A szabályok egy teljesen merev autót követelnek meg, de mindannyian tudjuk, hogy ez lehetetlen, mivel minden mozog. A kérdést a dőlésszög képezi, amit az FIA folyamatosan különböző vizsgálatokkal ellenőriz. Az FIA folyamatosan próbál a vizsgálatokon fejleszteni és idén egy új teszttel állunk szemben. A Red Bull átment a teszten, így különösebben nincs mit mondani ezzel kapcsolatban.” – mondta Ross Brawn, aki nem vette el annak a lehetőségét, hogy lemásolják a Red Bull autóját.
„Ha a Red Bull sikeresen teljesíti a vizsgálatokat, akkor nincs miről beszélni. Továbbra is figyelemmel fogjuk kísérni a Red Bull autóját, de nem tudjuk, hogy erre az útra lépünk vagy sem.” – nyilatkozta Eric Boullier, a Lotus Renault GP Team főnöke.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése