2011. április 13., szerda

Button: Vettelnek szüksége van egy ellenfélre

Jenson Button szerint a Formula-1 rajongói a Red Bull és Sebastian Vettel egyeduralma helyett inkább szoros világbajnoki küzdelmet szeretnének látni, így jó lenne, ha a címvédő Vettelnek egy igazi riválisa akadna, amely természetesen ki más is lehetne, mint a McLaren.

Button jól tudja, hogy milyen helyzetben van most Vettel, hiszen 2009-ben a szezon első hét nagydíjából hatszor ő állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára, és négyszer indulhatott a pole pozícióból, ez akkor elegendőnek bizonyult, hogy Button megalapozza vele a világbajnoki győzelmét. Most Vettel uralkodik hasonló fölénnyel a száguldó cirkuszban, és a 2010-es szezon utolsó nagydíjait is beleszámolva a 23 éves német az elmúlt hat futamon öt pole pozíciót és öt futamgyőzelmet szerzett, amiből 2-2 már a 2011-es statisztikákban szerepel a neve mellett, így 50 pontjával két futam után fölényes vezeti a világbajnokságot is. A második világbajnoki címe felé robogó Vettel legközelebbi ellenfele 24 pontos hátrányban Button, majd 28 ponttal Vettel mögött, Lewis Hamilton és Mark Webber következik, az élmezőnyt pedig 30 illetve 34 pontos hátránnyal a Ferrari pilótapárosa Fernando Alonso és Felipe Massa zárja.

„Ha valaki ilyen startot vesz, mint Vettel, az nem jó a többieknek. Csak két futamunk volt, és ő mindkettőt megnyerte, így én csak a második vagyok a bajnokságban, ami nem tökéletes” – nyilatkozta Button. „Bár sok ponttal vagyok Sebastian mögött, aki fantasztikus munkát végez, de mégis úgy érzem, hogy közeledünk a Red Bullra. Még mindig úgy érzem, hogy megfelelő beállítással több hozható ki az autónkból, és remélhetőleg lesz néhány fejlesztésünk is a Kínai Nagydíjra, így harcolni tudunk majd velük. (Ez már csak azért is fontos, mert) a Formula-1-ben mindenki azt akarja látni, hogy a Red Bullt megszorítja valaki. Az igaz, hogy Sebastiannak előnye van Lewis-szal és velem szemben, de még csak két futamon vagyunk túl, és van hátra még másik 17.”

A hírek szerint a Kínai Nagydíj pénteki szabadedzésein a McLaren egy új padlólemezzel és kipufogó rendszerrel fog pályára lépni, amely a télen megbízhatatlannak bizonyult rendszerüknek a továbbfejlesztett változata lenne. A McLarennek, ha valóbban el akarja kapni a Red Bullt, akkor gőzerővel kell fejlesztenie, mert 2009-től eltérően, amikor a Brawn GP-nek nem volt elég pénze a fejlesztésekre az idei szezonban senki sem reménykedhet abban, hogy az energiaitalosok fejlesztésekre szánt pénze esetleg majd elfogy. Button szerint azonban ők bírni fogják a fejlesztési versenyt. „Vannak forrásaink, és csak meg kell nézni, hogy a téli teszteket követően milyen gyorsan talpra álltunk, és nem fogunk megállni. De én biztos vagyok benne, hogy ők is nagyon hatékonyan fogják fejleszteni az autót, így ez egy pokoli kihívás a számunkra.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése