2011. március 25., péntek

Vettel: Semmi sem változott a bajnoki címem óta


Sebastian Vettel, 2010 világbajnoka elárulta, semmi sem változott azóta, hogy bajnokként szerepel a Formula-1-ben.
Vettel továbbra is ugyanúgy közelíti meg a hétvégéket, mint korábban.
Sebastian Vettel

Semmi sem változott. Számomra ugyanúgy telnek a napok. Talán nagyobb az érdeklődés irántam, de a munkámat illetően semmi sem változott. Ezt egyértelműen kijelenthetem.

Vegyük például a mai napot. Egy kemény napon vagyunk túl. Sokat dolgoztunk az autón és mindent úgy tettünk, ahogy azelőtt.

Természetesen nagyon büszke és boldog vagyok, hogy én viselhetem az egyes rajtszámot, és a csapat is élvezi a pillanatot, azonban ez semmin sem változtat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése