Sebastian Vettel, a Red Bull világbajnok versenyzője szerint az idei autója jobb, mint amivel tavaly felért a csúcsra.
Az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésének nyertese természetesen nagyon boldog.

Sebastian Vettel
Természetesen nagyon boldog vagyok, és úgy gondolom, hogy remek téli időszakot zártunk a csapattal. Nagyon jó telünk volt, de ezzel együtt sok minden is változott. Természetesen a téli teszteken megpróbáltuk megtalálni a helyes egyensúlyt a gumikat illetően. Sűrű és hosszú volt ez az időszak, de meglepődtünk, hogy egy körön mennyire jól működnek ezek a gumik. Pénteken is láthattuk, hogy több üzemanyaggal is nagyon jók vagyunk.
Nyilvánvalóan remek így kezdeni a szezont és most egy olyan autó van a kezünkben, amit mindig is akartunk. Az egész csapatnak itt Ausztráliában és a gyárban is köszönetet szeretnék mondani. Nagyon boldog vagyok az eredményt illetően és remélhetőleg hasonlóan jók leszünk holnap is a versenyen.
Az elsődleges célom az, hogy én lássam meg vasárnap a kockás zászlót. Tavaly ilyenkor fel kellett adnunk a versenyt, de télen kiderült, hogy az autónk megbízható. Jónak tűnik a helyzet, de nehéz és hosszú verseny vár ránk. Meglátjuk, hogy miként is reagálnak az új gumik. Csak következtetni tudunk, és bizonyosan többet fogunk kereket cserélni, mint tavaly.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése