2011. március 27., vasárnap

Vettel: Egyszerű verseny volt



Sebastian Vettel, a Red Bull-Racing német világbajnoka meglehetősen egyszerűnek nevezte az Ausztrál Nagydíjat.
Vettel könnyed győzelmet szerzett az évadnyitón.
Sebastian Vettel
Nagyon jó verseny volt ez, de egyben egyszerű is. Lewis Hamilton nem nyomta olyan keményen, mint azt vártam, és összességében végig az ellenőrzésem alatt tudtam tartani a futamot.

Teljesen egyszerűnek nem mondanám ezt a versenyt, de végig nagyon jól tudtam menni. A rajtot követően csak arra figyeltem, hogy én forduljak el az első helyen, majd utána a saját tempómra koncentráltam. A gumik gyorsan el kezdtek kopni és Lewis közelebb is tudott hozzám kerülni, de a megfelelő időben hajtottunk ki a bokszba, így ez most nem okozott számomra problémát.

Fontos volt, hogy Jenson Button-t azonnal megelőzzem. Kulcsfontosságú volt az, hogy gyorsan meg tudtam előzni őt.

Összességében sokat tanultunk ezen a hétvégén. Számomra a legnagyobb meglepetést a Pirelli gumik jelentették. Az első téli tesztek után rémültek voltunk, de végül kevesebb kiállással kellett számolnunk.

A mozgatható hátsó szárny működése egyelőre kérdéses, mivel ez egy különleges helyszín és mivel ma nem kellett sokat előzgetnem, talán nem én vagyok a legjobb személy arra, hogy megítéljem az új rendszert.
Nem tudom, hogy ki lehet ránk veszélyes. Az időmérőn és a futamon is minden rendben ment, de ez egy nagyon hosszú idény. Továbbra is a realitás talaján kell maradnunk. Ettől függetlenül élvezzük az életet, de folytatjuk a kemény munkát.

A Ferrari és a Mercedes most nem volt nagyon erős, de biztos vagyok benne, hogy jobbak lesznek ennél. A legfontosabb az, hogy minden versenyt befejezzünk, és pontokat gyűjtsünk. Érdekes, mert ez az első versenyem itt Ausztráliában, amit befejeztem, szóval boldog vagyok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése