2011. március 24., csütörtök

A Red Bull és az új kihívás

A Red Bull-Racing először védheti meg a bajnoki címét a Formula-1-ben.

Christian Horner csapatfőnök nagyon büszke a csapatára.

Christian Horner

Fantasztikus évet zártunk a tavalyi szezonban, és őszintén mondom, életem egyik legszebb pillanata volt az, amikor tudatosult bennem, hogy a csapatunk mindkét világbajnoki címet megnyerte. Ez olyan, mint amikor egy óriási kő esik le a szívedről, bámulatos és egyszerre felemelő érzés.

A 2010-es évnek vége, most 2011-et írunk, tehát új célok és kihívások előtt állunk. Az idei szezonban teljesen más nyomás helyeződik a vállunkra, mint tavaly. Remek dolog volt elérni mindazt, amit tavaly sikerült megvalósítanunk, de a bajnoki címvédés már más tészta. Talán nehezebb, mint bajnoknak lenni.

Büszkeséggel tölt el minket az a tudat, hogy az egyes és a kettes rajtszám is a mi autónkon szerepel. Ennek tudatában is nagyon motiváltak vagyunk.

Emlékszem, amikor Dietrich Mateschitz tulajdonos 2004 év végén a bajnoki címről beszélt, és csak annyit mondott, hogy minél hamarabb érjük el. Úgy gondolom, hogy egy nagyon gyorsan fejlődő csapattá váltunk.

Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, és ilyen remek szakemberekkel, valamint versenyzőkkel dolgozhatok együtt. Sebastian Vettel és Mark Webber is remek srác. Két különböző karakter, de mindkettőnek megvan a saját erőssége. És akkor itt van Adrian Newey főtervezőnk is, aki ugyanolyan fontos, mint Sebastian vagy Mark. Fantasztikus munkát végez a csapatnál és rendkívül jó munkakapcsolatot ápolok vele. Adrian nagy koponya és bízom benne, hogy még hosszú ideig velünk lesz.

Ami a riválisokat illeti, nem szeretnék különösebben beszélni róluk, mivel mint eddig mindig, saját magunkra koncentráltunk, de azt elmondhatom, hogy a Ferrari megbízhatósága lenyűgözött minket és biztosan erősek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése